Reuters: Pénzzel támogatta az Alapjogokért Központ az amerikai jobboldal floridai konferenciáját
Az eseményen Donald Trump volt amerikai elnök is beszédet mondott.
Az eseményen Donald Trump volt amerikai elnök is beszédet mondott.
A kormányközeli szervezet márciusi konferenciáján lehetne fő szónok Orbán Viktor mellett a volt amerikai elnök.
Varga Zs. András nem hagyta szó nélkül Szánthó Miklós írását, és figyelmeztet: a bírák elleni személyes támadás sérti az alkotmányos működést.
Szánthó Miklós durván nekiment a Kúria tanácselnökének, amiért nem engedi feltenni ezt a kérdést: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?”
A közmédia részletesen beszámolt arról, hogy a Fideszhez hű elemzők szerint Márki-Zay nem is jobboldali, és összefogna Gyurcsány Ferenccel, aki az előválasztás eredményétől függetlenül az ellenzék vezetője.
A kormánypárti megmondóembereket képző Megafon Központ ugyan 2020 nyarán már indított egy képzést, hogy hangosabbra csavarja a kormányzati propagandát a közösségi médiában, most pedig újra tréningre hívják a jobboldali influenszereket. Finanszírozásukkal kapcsolatban bőszen mutogatnak adományozóikra, ám hogy a súlyos tízmilliók kitől jönnek be és a központ hogyan gazdálkodik vele, azt sűrű homály fedi.
Az új, szaunával és fitneszteremmel is felszerelt irodaépületük a Türk Tanács és a Magyar Művészeti Akadémia ingatlanja között lesz.
A támogatottak köre keveset, a patronálás preferenciái viszont nagyot változtak a Fidesz pártalapítványánál az elmúlt években. A legtöbb pénzt már nem a polgári körök, hanem a CÖF és egyéb, kormánypropagandát terítő szervezetek kapták.
Mészáros Lőrinc ebből sem maradhat ki, cége bunkert bont. A beruházás körül ott sertepertél az Alapjogokért Központ is.
A beszámolóban az egyéb költségek közt van feltüntetve, ezért nem tudni azt sem, mire ment el a pénz.
A III/III. sose szerette a lázadó fiatalokat. Akkor sem, amikor Alapjogokért Központnak hívják az ügyosztályt.
Az Alapjogokért Központ most futó kampányát sokan militáns hangvétellel vádolják, de a Duma Aktuál levezeti, ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Szakszerű elemzésük végén bemutatják, miért is túlzás borúsan megítélni elmúlt századainkat, miközben vannak országok, amelyeknek sokkal nehezebb volt. Például Svájcnak.
Trianonnal kapcsolatos üzenetnek indult, de ma már a színművészetisek lázadásáról hivatott elterelni a figyelmet az Alapjogokért Központ háborús időket idéző, fenyegetően áthallásos kampánya.
Csak a videó 150 millió forintba kerülhetett az "Igazság, erő, felemelkedés" kampányban. És ez csak egy csepp a tengerben, hiszen a kormány több tízmilliárdot költött az utóbbi időszakban olyan hirdetésekre, amelyeknek az értelmét nagyítóval kell keresni.
A fideszes Hende Csaba és a KDNP-s Nacsa Lőrinc is találkozott a hétvégén a koronavírusos kommunikációs vezetővel.
A 24.hu információi szerint a rendezvényen száznál is többen vettek részt.
A 444.hu arról számolt be, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Alapjogokért Központ két igazgatójával látogatta meg a Felixet húsvét hétfőn. A tárca szerint csak az elviteles ételükért jöttek.
Az Alapjogokért Központ emberei osztják az észt a tévében, tudományosnak beállított állításaikból a tényszerűség legtöbbször hiányzik.
A Fidesz által támogatott szervezet sajátosan értelmezi a jó és a rossz küzdelmét.
Józsefváros polgármestere az Alapjogokért és a Fideszért Központ tudósán élcelődik.